A Nagy Felejtés 

Nem tudom gondoltatok-e valaha is arra a különös dologra, hogy egész életünk folyamán kultúránk oktatási és egyéb személyiségformáló intézményeiben álatalában csak egyszer találkozunk Szókratész, Plátó, Euklédiusz, Arisztotelész, Hérodototosz, Augusztinusz, Machiavelli, Shakespeare, Descartes, Rousseau, Newton, Racine, Darwin, Kant, Kierkegard, Tolstoj, Schopenhauer, Göthe, Freud, Marx, Einstein és más hasonló horderejű kiválóságok munkáival de ugyanakkor évente, havonta, hetente és sokszor naponta is találkozunk Jézus, Mózes, Mohamed és Buddha tanaival. Miért van az, hogy negyedévenként kell a könyörületről tanulnunk míg a termodinamika törvényeiről életünkben általában csak egyszer. Miért él az a felfogás, hogy a karácsony mélyebb értelmét nem elég egyszer felfognunk, hanem az erre vonatkozó prédikációkat minden évben ismételten, év-év után újra és újra meg kell hallagatnunk? Vagy miért kell az istenfélő jámbornak – aki úgyis betéve ismeri a szentírást – szüntelenül ismételnie az erre vonatkozó tanokat, megállás nélkül, hét-hét után, nap -nap után?

Fogadok, hogy ha van fizikus az itt jelenlévők között, nem tartja ágya mellett Newton Principia-ját. Lefogadom, hogy a köztetek lévő csillagászok felébredéskor nem nyúlnak azonnal Kopernikusz De revolutionibus orbium coelestium c. munkája után úgy mint ahogy a genetikusok sem áldoznak naponta egy órát a The Double Helix áhítatos tanulmányozására, az anatómusok nem fognak éjjelente fejezeteket olvasni a De humani corpis fabrica-ból és a köztetek lévö szociológusok sem hordozzák magukkal mindenhová a Die protenstantische Ethik und der Geist des Kapitalismus egyik nagyra becsült példányát.  De nagyon jól tudjátok, hogy százmillió ember lapozgat napont a szent könyvekben, melyeket az élet folyamán újra és újra elelovasnak az elejétöl a végéig, nem is egyszer hanem tucatszor, többtucatszor is.

Gondolkoztál-e már azon, hogy a klérusnak miért kötelessége napi rendszerességgel istentiszteletet tartania? Miért kell hitüket naponta bizonyítaniuk a számtalan vallás és szekta képviselőinek? Olyan nehéz lenne megjegyezni azt, hogy Allah az Egy élő Isten, vagy hogy Krisztus kereszthalállal váltotta meg bűneinket? Egy életen át naponta ismételésre szorulna? Végülis tudjuk, hogy ezeket a dolgokat nem nehéz megjegyezni. Azt is tudjuk, hogy a hívők nem azért járnak templomba, mert egyébként megfeledkeznének Krisztus irántuk érzett szeretetéről. Ők egyszerűen hallani akarják a vallás tanait, újra és újra és minduntalanul. Igénylik hallani, újra és újra és minduntalanul. Tudnak élni a termodinamika törvényeinek ezerszeri meghallgatása nélkül, de képtelenek úgy élni, hogy ne hallanák istenük törvényeit akár tízerszerzer is elismételve.

Bizony mondom néktek … újra és újra és minduntalanul

Néhány éve, amikor elkezdtem fellépéseimet hallgatóközönségem előtt, volt egy naiv elképzelésem miszerint fontos lenne, valóban úgy hittem lényegesen fontos, mindent csak egyszer elmondani. Akkor még csak halványan értettem, hogy egyszer kijelenteni valamit egyenértékű a hallgatással. Az embereknek például fontos a termodinamika törvényeit egyszer megtanulni és tudomásul venni azt, hogy ezek a törvények valahol teljes bizonyossággal fel vannak  jegyezve arra az esetre, ha netán valakinek újra szüksége lenne rájuk. De vannak más nagyságrendű emberi igazságok is, melyeket artikulálni kell újra és újra, ugyanazokkal a szavakkal vagy más szavakkal, mindíg ismételve, újra és újra.

Talán tudjátok, hogy itt ebben az épületben (Der Bau)ezidáig még nem léptem fel. Mégis lehetnek köztetek olyanok, akik már résztvettek valamely más előaadásomon és most azon tanakodnak, hogy vajon hol hallották ugyanezeket a dolgokat korábban, talán Salzburgban, Drezdában vagy Stuttgartban vagy Prágában netán Wiesbadenben? A válaszom igen, hallhattátok már ezeket a beszédeket korábban is. Amikor Jézus Galileában prédikált, voltak olyanok akik ugyanúgy kérdezgették, vajon hol hallották már őt ugyanúgy szólni, Caperneumban vagy Jeruzsálemben, Judeában vagy Caesarea Philippiben? Természetesen hallhatták őt beszélni mindezeken a helyeken. Az evangéliumok tanubizonysága szerint a Jézus szájából nyilvánosan elhangzottakat, egy legfeljebb három órás előadásban össze lehetne foglalni és ha Jézus nem ismételte volna meg mondandóit, akkor nyilvános fellépései 99 százalékában hallgatni kényszerült volna. 

Valahol a világban

Bárhol a világon, keleten vagy nyugaton odamehetsz egy idengenhez és ha azt mondod neki „Had mondjam el hogyan mentheted meg a lelked”, meg fog érteni. Lehet, hogy nem fog komolyan venni vagy nem fogad szívesen, de biztosan megért majd. Megdöbbenéssel kellene konstatálnod a tényt, hogy megért de nem lepődsz meg különösebben, mert gyermekkorodtól kezdve több százezerszer vagy milliószor is hallottad e szavak megértését előkészítő leckéket. Azonnal tudod, ha hallod, mit jelent megmenteni valaki lelkét, attól függetlenül, hogy hiszel-e az üdvözülésben vagy sem. Azt is tudod világosan, hogy az üdvözülésnek általában feltételei vannak. Vannak bizonyos szertartások is melyek hozzásegíthetnek az üdvözüléshez, például a baptistáknál az utólsó kenet, a bűnbánat szentsége, rítusos ceremóniák, vagy valami egyéb. Másflől üdvözülhetünk belső elhatározás következményeként is mint például a bűnbánat, szeretet, Isten kegyelmébe vetett hit vagy meditáció által. Továbbá  azt is tudjuk, hogy az üdvözülés feltételei univerzálisak: bárki üdvözülhet mert mindenki számára működik. Noha az üdvözülés nem találmány tárgya, nem is fejlesztés vagy tudományos laboratóriumi kísérlet eredménye, hanem inkább Isteni útmutatás amit talán valaki transzcendens tudati állapotban fogott fel, tudjuk, hogy működik. Bár felsőbb szent megnyilatkozásból ered, az eljárás közönséges halandókra is vonatkozik , ami megmagyarázza, hogy akár egy hétköznapi  ember is elmondhatja bárkinek.

A kijelentés miszerint „Had mondjam el hogyan mentheted meg a lelked” szűkszavú, de mégis megérted. Azért van így, mert aki alapos és felkészült világnézettel rendelkezik,  annak magától értetődő, hogy minden ember természetszerűen kárhozattan születik és mindaddig úgy is marad amíg a szükséges rítus vagy belső elhatározás meg nem változtatja azt. És mindazok, akik meghalnak, még mielőtt üdvözülhetnének elszalasztanak valami lényegsen fontosat, vagy az örökkévaló boldog mennyei életet Isten oldalán, vagy az örökös születés és halál körforgásából való kitörés lehetöségét.

Mivel születésünktől kezdve arra tanítottak, hogy mindezt megértsük, egyáltalán nem csodálkozunk ha valaki odalép és azt mondja „Had mondjam el hogyan mentheted meg a lelked”. A lélek megmentése olyan nyilvánvaló és normális mint a naplemente vagy az eső. De vajon hogyan fogadná ezeket a szavakat olyasvalaki aki egy olyan kultúrából származik, ahol nincs semmiféle elképzelés arról, hogy az emberek kárhozottan születnek  és hogy üdvözülésre szorulnának. Egy ilyen, számunkra teljesen nyilvánvaló mondat, számukra teljesen értelmetlen és felfoghatatlan. Egyetlen szavát sem értenék. 

Képzeld, mennyi munkádba kerülne felkészíteni  egy ilyen kultúrából származó egyént arra, hogy megértse a fenti mondat jelentését. Meg kellene őt győznöd arról, hogy minden emberi lény tökéletlen állapotban születik és üdvözülnie kell. Azt is meg kellene magyaráznod hogy, mit jelent nem üdvözülni meg azt is, mi az üdvözülés értelme. Meg kellene őt győznöd arról, hogy az üdvözülés nagyon fontos – tulajdonképpen a világ legfontosabb dolga. Azt is be kellene bizonyítanod neki, hogy hatékony módszerek állnak rendelkezésünkre az üdvözüléshez vezető úton. El kellene mondanod, honnan származik a módszer és hogy miért működik. Azt is el kellene magyaráznod, hogy ő maga is gyakorolhatja a módszert mely ugyanúgy működik majd számára is mint bárki más számára.

Ha el tudod képzelni az ilyen vállakozás nehézségeit, akkor megértheted milyen buktatókkal találom szembe magam hallgatóságom előtt. Ritkán adódik csak meg a lehetőség egyszerűen szólnom és egyenesen azt mondanom amire éppen gondolok. Először minden alkalommal le kell fektetnem azon gondolatok alapjait, melyek bár nyilvánvalóak számomra, hallgatóimnak teljesen idegenek.

A Nagy Felejtés

Minden hallgatómnak minden egyes alkalommal fel kell hívnom rá a figyelmét, hogy létezik egy, a szüleinktől örökbe kapott kuturális öntudatunk, melyet mi is továbbadunk majd gyermekeinknek. Ez a bizonyos kulturális öntudat egyértelműen és biztosan épül arra a világmértű Nagy Felejtésre, mely civilizációnk elmúlt évezredeiben történt. Hogy mi történt ezekben az előző évezredekben? Nos az történt, hogy a neolitikumi (újkókör) gazdálkodó kommúnák falusi közösségekké alakultak, majd ezekből a községekből városok lettek és később a városok királyságokba szerveződtek. Ezen eseménysorozat velejárói voltak a napszámosok és a kézművesség megszületése, a regionális és a régiók közötti árucsere kialakulása és maga a kereskedelem mint különálló hivatás megjelenése. Amíg ez kialakulóban volt teljesen feledésbe merült a tény, hogy volt az emberiség történtében olyan időszak is ahol ezek a dolgok még nem léteztek – egy olyan múlt ahol az emberi élet fenntartása vadászó, gyűjtögető életmódon alapult és nem létezett állattartás, sem mezőgazdaság, sem falvak, városok, királyságokról sem álmodtak még, senki sem élt úgy mint egy fazekas, vagy kosárkötő, vagy kovács, amikor az árucsere alkalmi esemény volt, amikor a megélhetéshez nem volt szükség kereskedelemre.

Nem csodálkozhatunk, hogy a dolgok feledésbe merültek. Aligha volt elkerülhető a folyamat.  5000 évnyi feledést kellett volna áthidalni annak aki az első írásos feljegyést kívánta volna elkészíteni vadászó gyűjtögető múltunkról.

Amikorra megteremtődtek az írásosság feltételei és meg lehetett volna írni az emberiség hiteles történetét, addigra kultúránk korai, ősi eseményei feledésbe merültek már.  Az események ha ősiek is voltak, de nem elképzelhetetlenek. Ellenkezőleg, visszafelé extrapolálva könnyen formába önthetőek, elképzelhetőek voltak. Nyilvánvalónak tűnt, hogy az írásosság korának a birodalmai és  királyságai hatalmasabbak mint az ősiek. Az iparosok biztosan ügyesebbek és többet tudnak mint a múltbeliek. Teljesen nyilvánvaló, hogy az árucikkek gazdagsága és száma is felül kellett hogy múlja a régmúltban kínálatra került árucikkek számát. Nem kellet hozzá nagy intellektuális készség elképzelni, hogy amint visszfelé haladunk az időben, a népesség száma folyamatosan csökken, ugynúgy mint a városok száma. A kézműipar termékei egyre primitívebbek lesznek és a kereskedelem egyre kezdetlegesebb. Lényegében világos, hogy ha extrapolációs vándorutunkon elég messzire megyünk vissza az időben, elérkezünk egy olyan kezdeti holtponthoz, ahol nem voltak városok, sem kézművesség sem kereskedelem.

Tegyünk most félre egy kis időre a mai tudományos elméleteteket és gondolkodjunk úgy mint az írásosság korai szakaszában. Megalapozottnak tűnik a feltételezés miszerint az emberi faj története egyetlen emberpárral vette kezdetét, egy férfivel és egy nővel. Ebben a feltételezésben nem volt semmi velejében irracionális. Az ősi emberpár létezése önmagában sem nem bizonyította de nem is tagadta az isteni teremtést. Meglehet, valóban így vette kezdetét minden? Lehet, hogy csak egyetlen férfi és egyetlen nő volt a világ kezdetén, egy bika egy tehén, egy csődör és egy kanca, egy tyúk és egy kakas. Ki az aki jobban tudhatná? Eleink semmit sem tudtak olyasmiről hogy mezőgazdasági forradalom. Megítélésük szerint az ember gazdálkodónak született, mint ahogy a rőtvad legelészőnek. Úgy ítélték meg, hogy a mezőgazdaság és a civilizáció ugyanolyan veleszületett emberi tulajdonságok mint a gondolkodás vagy a beszéd. Vadászó, gyűjtögető ősi életmódunk nem csak egyszerűen feledésbe merült, hanem az egyenesen elképzelhetetlen volt.

A Nagy Felejtés a kezdetektől fogva intellektuális fejlődésünk struktúráiba szövődött. Ezek a korai szövődmények Egyiptom, Sumer, Asszíria, Babylon, India és Kína névtelen, ismeretlen íráskészítőinek az alkotásai. Később Mózes, Sámuel, Illés próféta, Fabius Pictor és az idősebb római Kátó, a kínai Ssu-ma T’an és fia Ssu-ma Ch’ien és még később Hellénikusz, Hérodotosz, Thuküdidész és Xenophon folytatták (és noha Anaximander feltételezte, hogy minden forma nélküli anyagból keletkezett és hogy az ember halkülsejű ősöktől származik, ugyanúgy nem volt a Nagy Felejtés tudatában, mint bárki más). Az ókori bölcsek lettek Ézsaiás és Jeremiás, Lao-Tze és Buddha, Thales és Héraklitosz tanítómesterei, akik viszont Keresztelő János, Jézus, Konfuciusz és Szókratész, Plátó és Arisztotelész tanítómestereivé váltak, akik viszont  Mohamed és Aquinói Szent Tamás, Bacon és Galileo, Newton és Descartes tanítói lettek, műveikben önkéntelenül is ratifikálták a Nagy Felejtést. Minden írás, filozófiai, teológiai vagy történelmi mű az írásosság korai kezdeteitől fogva mind a jelenig elválaszthatatlan alkotóelemként, megkérdőjelezhetetlenül magába foglalta a Nagy Felejtést.  

Nos remélem – őszintén remélem – hogy sokan égnek most köztetek a vágytól megtudni, hogy miért nem hallottak még a Nagy Felejtésről, semmilyen órán, sem az iskolában, az óvodától a felsőfokú oktatási intézményekig bezárólag. Ha tényleg kiváncsiak vagytok rá, akkor biztosíthatlak, ez egyáltalán nem valamiféle elvont akadémikus kérdés. Ez egy nagyon is lényeget érintő dolog. Bizony mondom néktek, nem riadok még attól sem vissza kijelenteni, hogy ettől függ fajunk fennmaradása ezen a bolygón.

A Nagy Emlékezés

A Nagy Felejtés nem arról szól, hogy netán elfelejtettük volna az ember fajtörténeti fejlődésére vonatkozó tudást. Ilyen vonatkozásban nem volt mit elfejeteni, hiszen ilyen tudásunk nem is volt. Semmi okunk sincs feltételezni, hogy a paleolitikumban vagy a mezolitokumban az emberek sejtették volna fajtörténeti fejlődésük történetét. Egészen másról van szó. A Nagy Felejtés során az a tény merült teljes feledésbe, hogy a mezőgazdálkodó és városi életmód hajnala előtt az emberiség alapjában véve teljesen más életmódot folytatott.

Ez megmagyarázza azt is, hogy a Nagy Felejtés volta miért nem bukkant elő az evolúciós elmélet kifejlődése során. Az evolúciónak ugyanis ehhez semmi köze sincs. A paleontológia volt az a tudományág mely felfedte a Nagy Felejtést (és ez megtörtént volna akkor is, ha éppenséggel soha nem született volna evolúciós elmélet). Vitathatatlanná és teljesen világossá vált, hogy az emberiség sokkal de sokkal régebben létezik már mint a civilizáció vagy az első elvetett búzaszem legkorábbi dátuma.

A paleontológia tarthatatlanná tette azt az elképzelést, hogy az emberiség megszületése valamint a mezőgazdaság és a civilizáció kezdetei azonosak lennének. A történelmtudomány és az archeológia minden kétséget kizáróan bizonyította, hogy a mezőgazdaság és a civilizáció csak néhány ezer évesek miközben a paleontológia azt bizonyította be, hogy az emberiség több millió éves. A paleontológia tudománya kizárta annak a lehetőségét, hogy az ember mezőgazdásznak és civilizáció építőnek született. A paleontológia lezárta a vitát, az Ember valami egészen másnak született, gyűjtögetőnek és hontalan  nomádnak és pontosan ez az amit a Nagy Felejtés során elfelejtettünk.

Megtántorít minden elképzelést a gondolat, hogy vajon mit írtak volna a kultúránk alapjait lerakó bölcsek, ha tudták volna, hogy az emberek évmilliókig nagyon jól elvoltak ezen a bolygón mezőgazdálkodás és civilizáció nélkül is, vagy ha megtudták volna, hogy a mezőgazdaság és a civilizáció még távolról sem öröklött emberi tulajdonságok. Egyszóval biztos, hogy a mai szellemi tudás története teljesen külömbözne attól, amit ma a könyvtárakban őriznek.

Az emberiség történetének egyik legmeglepőbb eseménye viszont az, hogy amikor a 18., 19. és 20. század nagy gondolkodói kénytellen kelletlen elismerték hogy a kultúránk strukturájának lényegi eleme egy alapvető hibán nyugszik, egyáltalán nem történt semmi.

Nehéz észrevenni amint semmi sem történik. Mindenki tudja. Sherlock Holmes olvasói emlékeznek talán arra, hogy az egyedüli figyelemre méltó dolog amit a kutya az éjjel csinált … az a semmi volt. Hasonlóan jelentős dolog az is, amit a böcsek tettek: a semmi. Nyilvánvaló nemtörődéssel nem tettek semmit. Nem érdekelte őket a kérdés, hogy miképpen reagáltak volna az alapokat lerakó nagy gondolkodók ha a birtokukban lett volna az eredetünkről megszerzett igazság.  Attól tartok, hogy tudatosan akartak mindent úgy hagyni, ahogyan az volt. Egyszerűen el akarták felejteni, és pontosan ezt tették.

Némi engedményt azért tettek. Mégsem taníthatták az embereknek, hogy mezőgazdásznak szüllettünk. Kénytelenek voltak elismerni a tényeket, miszerint a mezőgazdálkodás valami egészen újkeletű fejlemény. Azt mondogatták, ám legyen – nevezzük el forradalomnak, mondjuk, Mezőgazdasági Forradalomnak. A kifejezés egy slampos következtetés eredménye, de ki az aki törődött vele? Az egész így is eléggé zavarbaejtő volt már, és emígy címkézve valahogy el lehetett terelni az egészről a figyelmet. Mezőgazdasági Forradalom néven megszületett hát egy újabb századokra előre tartósított hazugság.

A történészek émelyegtek,  értesülve az emberiség  történetének valós terjedelméről.  Az egész tudományág, a világnézetük, minden írásuk arra a hiedelemre volt alapozva, hogy minden csupán néhány ezer évvel ezelőtt vette kezdetét amikor az ember úgy jelent meg a bolygón, hogy azonnal mezőgazdálkodni kezdett és a civilizáció építésébe fogott. Erről szólt a történelem, a farmerek történelme akik párezer éve feltűnve a településekből falvakat, a falvakból városokat és a városokból királyságokat építettek. Úgy látszott, erről szól minden. Végülis csak ez számított és az ami azelőtt történt, érdemes a felejtésre.

A történészek nem nagyon érdeklődtek eme más forrásból (paleontológia) származó értesülés iránt és nosza egy jó mentséget is találtak maguknak. Nem kellett vele törődni mert az tulajdonképpen nem is történelm volt, hanem amolyan egészen újkeletű dolog, amit például őstörténetnek is lehetett nevezni. Ez jó kifogás. A történelemtudomány egy alsóbbrendű ága majd foglakozik vele. Nem igazi történészek hanem majd az őstörténészek. Emígyen a modernkor történészei jóváhagyták és láttamozták a Nagy Felejtést. A Nagy Felejtés során csak lényegtelen dolgokról feledkeztünk meg, úgymond valami őstörténetről ami nem volt méltó részletesebb vizsgálatra. Egy hosszú és eseménytelen periódus az emberiség történetében – amikoris ti. semmi sem történt.

Ilyenformán a Nagy Emlékezés sorsa a legteljesebb eseménytelenség lett. Kultúránk intellektuális örökségének őrzői, történészek, filozófusok, teológusok,  hallani sem akartak róla. Tudományágaik a Nagy Felejtés időszakában lettek megalapítva és így semminemű hajlandóságot nem mutattak az alapok esetleges újraértékelésére. Teljes megelégedéssel nyugtázták a Nagy Felejtést és annak szellemét hagyták tovább munkálkodni. A világnézet, melyet ma gyermekeiknek továbörökítünk lénygében ugyanaz maradt  mint évszázadokkal ezelőtt. A külömbségek elenyészőek. Nem azt mondjuk, hogy az emberi ség néhány ezer éves (és azelőtt nem létezett), hanem azt, hogy az emberiség története néhány ezer éves  (és azelőtt nem létezett – mert azelőtt őstörténet volt). Már nem azt mondjuk, hogy az emberiség azonos a civilizáció fogalmával, hanem hogy az emberiség története a civilizációról szól. És mindebben ott a sugallat, hogy ez tulajdonképpen ugyanaz.

Így esett, hogy az embriség egyetemes története lénygében a mi kultúránk történténetére zsugorodott és  a fennmaradó 99 százalék merő előjátéknak lett minősítve.

A mezőgazdasági forradalom mítosza

Évezredekig szentül hittünk az elképzelésben miszerint a Földgolyó az univerzum mozdulatlan központja. Ez ugyan önmagában csak egy ártalmatlan tévhit, mely ezernyi velájáró hibájával sokáig az univerzum megismerésének is határt szabott. A mezőgazdasági forradalom melyről gyermekeink az iskolában tanulnak, hasonlóan ártalmatlan elképzelésnek tűnik ám ezernyi velejáró hibájával hasonló hatásfokkal korlátozza önmagunk és a bolygónkon történtek jobb megértését.

A mezőgazdasági forradalom elmélete dióhélyban úgy szól, hogy mintegy tízezer évvel ezelőtt az emberiség felhagyott a vadászó, gyűjtögető életmóddal, hogy helyette azontúl mezőgazdasággal foglakozzon. Ez a kijelentés mindjárt két fontos kérdésben is megtévesztő. Az első azt sugallja, hogy a mezőgazdaság hasonlán homogén fogalom, mint a vadászat vagy a gyűjtögetés. A második pedig azt, hogy a mezőgazdaságot az emberiség az egész világon többé-kevésbé szinte ugyanabban az időben tette magáévá. Sajnos ez az állítás olyan kevés igazságot tartalmaz, hogy nem is érdemes vele foglakozni, helyette elmondom mi is történt valójában:

Tízezer évvel ezelőtt (neolitikum) nem egyetlen, hanem világszerte rengeteg féle-fajta mezőgazdaság létezett. Ugyanakkor a Közel-Keleten felbukkant az a mi bizonyos fajta mezőgazdaságunk is. Stílusánál fogva úgy hívom, a totalitárius mezőgazdaság, mely jól kifejezi az emberi táplálék könyörtelen és egycélú előállítását, más életformák ezen önös érdekből fakadó feltétel nélküli alárendelését. Az ilyen egyéni stílusú mezőgazdaság temérdek élemiszerfelesleg felhalmozódásához vezetett, mely gyors népességszaporulatot eredményezett alkalmazói körében. A nagyszámú népességet gyors földrajzi terjeszkedés is követte mely önmagába olvasztotta a környező, más életmódot folytató népeket –beleértve azokat is akik tejesen más jellegű mezőgazdaságot űztek. Az expanzió és a más stílust követő életformák velejáró kiirtása a rákövetkező évezredekben is szüntelenül folytatódott, amígnem a hullám a 15. században elérte az Új Világot, és ami folytatódik mind a mai napig Afrika, Új Guinea és Dél-Amerika távoli régióiban is.

A kultúránkat alapító bölcsek azt hitték, hogy a világon mindenhol, a kezdetek kezdetei óta az emberek ugyanazt tették, mint amit ők akkor tettek. Amikor a 19. század gondolkodói kénytelenek voltak elismerni az erre vonatkozó tévedést, más tévedéssel helyettesítették azt mert úgy hitték, hogy az elmúlt 10000 évben a világon mindenhol mindenki ugyanazt tette mint amit ma mi teszünk. Ők már könnyen helyesebb információk birtokába is juthattak volna, ám úgy látszik nem tartották érdemesnek utánanézni.

Kelet és Nyugat

A kulturális mitológiánk része, hogy a Kelet és a Nyugat között mély szakadék tátong, ami zavarbaejti hallgatóimat mikor Keletet és Nyugatot ugyanazon kultúraként kezelem. Kelet és Nyugat közös anyától és apától származó ikrek, ám ha egymásra tekintenek meglepőnek érzik a szemmellátható külömbségeket és kevés a biológiai értelemben vett hasonlóság. Egy olyan kívülálló mint én viszont meglepőnek érzi a köztük fellelhető alapvető kultutális hasonlóságokat.

Nincs annál alapvetőbb az emberben, mint a módszer mellyel mindanni betevőjét megkeresi. Mind nyugaton mind pedig keleten a totalitárius mezőgazdaság módszerével teszik ezt, és ez nem változott a kezdetek óta. Az elmúlt évezredekben az emberek úgy keleten mind nyugaton szilárdan, állhatatosan és kizárólag a totalitárius mezőgazdaságra építettek. Ebben a tekintetben semmilyen külömbség sincs köztük.

A totalitárius mezőgazdaság többet jelent mint egyszerűen az élethez szükséges anyagi javak megteremtése. A totalitárius mezőgazdaság messze a legmunkaigényesebb életstílus alapja. Munkaigényességéhez hasonló még nem létezett ezen a bolygón. Ez gyakran sokkolja hallgatóimat, de kétséget kizáróan igazolható, hogy senki sem dolgozik keményebben az életbenmaradásért mint a mi kultúránkban élő emberek. Az elmúlt negyven évben ez olyan alapossággal lett dokumentálva, hogy vajha lehetne találni egy antropológust aki ezt vitatná.

Véleményem szerint a munkaigényes éltforma további hasonlóságot szült Kelet és Nyugat között, mégpedig a spirituális szemlélet tekintetében. Igaz, hogy széles szakadék tátong Nyugat és Kelet között, ám számomra mégis ikreknek tűnnek mégpedig azért, mert az emberek itt is meg ott is megszállottan hisznek a lélek megmentésében. Az elmúlt évtizedekben ugyan keleten a lélek megmentésének színezete megfakult a beat, a hippizmus és a New Age különféle export áramlatai miatt, de félreérthetetlenül felismerhető az ősi szokásokban.

Igaz az ellenvetés, miszerint az üdvözülés valós célja és eszköze külömböző nyugaton és keleten. Ám az üdvözülés lényegi felfogása minden egyes üdvözülésen alapuló vallás között külömbözik, és pontosan ezen okból kifolyólag lehet őket megkülömbözteteni. A lényegen mit sem változtat, hogy keleten vagy nyugaton bátran odaállíthatsz egy idegen elé és azt mondhatod „Had mondjam el hogyan mentheted meg a lelked”, és meg fog érteni.

Az őstörténet lesemmizése

Amikor kultúránkat megalapító bölcsek visszatekintettek az időben, egy olyan korai időbe amikor még nem jelent meg a mezőgazdaságot űző ember… nem láttak semmit. De nem is vártak mást hiszen szentül meg voltak győződve arról, hogy az ember ugyanúgy nem létezhet mezőgazdaság nélkül mint a hal víz nelkül. Számukra a mezőgazdaság előtti ember tanulmányozása egyet jelentett a senki tanulmányozásával.

Amikor a 19. században a mezőgazdaság kora előtti ember léte letagadhatatlanná vált , korunk bölcsei nem kívánták felhígítani az ókori bölcsektől örökölt tudást, így a a mezőgazdaság kora előtti ember tanulmányozása valójában is a senki tanulmányozásává degradálódott. Mégsem állhattak fel az asztaltól azt hangoztatva, hogy a mezőgazdaság kora előtti emberek történelmen kívüliek, hanem ráfogták hogy őstörténetiek. Remélem érted miről szól az őstörténelem. Hasonlatos az ősvízhez, értitek ugye, vagy mégsem? Az ősvíz olyan víz, amiben még akkor éltek halak amikor nem létezett víz. Az őstörténet olyan periódusa az emberiségnek amikor még nem volt történelem.

Ahogy azt már többször is hansúlyoztam, kultúránk alapjait lerakó böcsek úgy képzelték, hogy az ember mezőgazdásznak és a civilizáció építőmesterének született. Amikor a 19. század bölcsei kénytelenek voltak revidálni ezt az elképzelést, emígy okoskodtak: lehet, hogy az ember mégsem született mezőgazdásznak és lehet a civilizáció építőmesterének sem született azonnal, de elvitathatalanul az volt a küldetése, hogy mezőgazdásszá és a civilizáció építőmesterévé váljon. Másszóval, az ősember, egy nagyon lassú, nagyon lomha kezdő volt ami miatt az őstörténet egy olyan rekordhosszúságú kezdeti korról szól, amelyben az ember lassacskán készül fel mezőgazdásszá és civilizációépítővé válni. Ha nem hiszed itt van idevágó utalás. Az ősembert gyakran nevezik  kőkorszakinak. Ez a megnevezés olyanoktól származik, akik egy percig sem kételkedtek abban, hogy a kő eleinknek éppoly fontos volt mint a 19. századbelieknek a sajtó vagy a gőzmozdony. Ha mégis elkötelezted magad és tényleg érdekel, hogy mi a tényleges igazság, a legjobb ha megnézel egy modern kőkorszaki kiállítást Uj Guineában vagy Brazíliában. Megtudhatod, hogy a kő ugyanolyan fontos volt számukra, mint a nekünk a ragasztó. Igen a ragasztó! A kőhasználat életük éppoly velejárója volt, mint a miénknek a  ragasztgatás, de ettől még nem kellene őket kőkorszakinak hívni, mint ahogyan mi sem vagyok ragasztókorszakiak.